2012. április 20., péntek

Magyarok vadvizen- először általunk


:   
 Még gyűjtöm a gondolataimat az őrület heteinek a folytatásához, addig egy már korábban elkészült fejezetet rakok ide be, életünknek ugyanis a legmeghatározóbb vonaláról még nem írtam.
 Kanyarodjunk kicsit vissza kedves olvasók másik tevékenységünkhöz, a vadvízi evezéshez. Ugyanis büszkén mondhatjuk: mi voltunk a magyar elsők. Ejj de kár, hogy már megszűnt Rózsa Gyuri műsora. Szemezgessenek hát a történetből ki-ki vérmérséklete szerint.
A Strassbourg-Párizs túrámnak nagy sikere volt. Kiállításokon, TIT előadásokon vetítettem, az egyszerű vízitúrások tátott szájjal nézték, a túrázásnak ez a dimenziója nem volt ismert idehaza. Pedig már megvoltak az első műholdas vételi lehetőségek , a Sky és a Super chanelről beszéltek egyre többen,  kinyílt a világ. Sokan láttak persze azokon sokfélét, így a rafting is egyre nagyobb érdeklődést keltett.  Egyszer csak azt vettem észre, hogy többen kérdezik, részben a filmem részben az új túralehetőségek apropóján:
-Te öreg, olyan vadvízi gumihajózást nem csinálsz?
Sajnos ( ekkor még ) nem csináltam, valahol a lelkem legmélyén pedig vágytam rá, de mindig is a realitások talaján mozogtam. Különösebb tőke nélkül új dologról nem is álmodozhattam.
És akkor 1992 telén egy szlovákiai ( pardon, akkor még Csehszlovákia ) sítáborban a tábor gondnokának  egyszerű kérdése gyökeresen változtatta meg az életemet , a családom életét és kis túlzással adott lendületet a magyarországi vadvízi turizmusnak. Az inkriminált kérdés így hangzott:
-Nem akarsz raftinghajókat vásárolni?
Nem- vágtam rá, -de  szerencsére a gondnok további okfejtésbe kezdett az üzlet megvalósítása okán:
-Most megy épp csődbe a breclavi Gumotex gyár és olcsón lehet ilyeneket vásárolni. A közelben fülelő diákok kontráztak: tanár úr, az olyan k.va jó dolog, az biztosan mindenkinek tetszene. És ekkor bevillant a sok korábbi érdeklődés is.
Nocsak- gondoltam- lássuk mennyi is az az olcsó.  Akkori áron nagyjából 120.000 Ft  volt a Colorado típusú, gyenge anyagú, rossz tervezésű 6-7 személyes raftinghajó. Lázasan járt az agyam, osztottam-szoroztam. Azt kezdettől fogva gondoltam, hogy  ha belevágok többet kell vennem, hiszen néhány személyes utat nem érdemes szervezni, de a megcélzott 6 hajó kapitális költséget jelentett. Megkérdeztem a feleségemet, aki kategorikus nemmel, és : „hülyeség” megjegyzéssel bátorított, abban a pillanatban tudtam bele kell vágnom. Elsikkasztottam az összes megtakarított pénzünket, kértem hozzá kölcsön és a következő táborok buszaival vámmentesen az országba érkezett  ( a dolog már elévült de akkor ez nem volt ennyire vicces ) a hat darab hajó.
De jöttek az újabb költségek: mivel fújjuk fel? Sosem felejtem azt a napot amikor iskolánk sportcsarnokában Várnai Peti barátommal az ottani kompresszorral alakot adtunk a Colorádónak, érdeklődve nézegettük a lábaknak való bujtatókat, az üléseknek nézett merevítőket és lelki szemeink előtt megjelentek Európa hegyi folyói amelyeket éppen ezeken a járműveken hódítunk meg. Lázasan kutatgattam a szakirodalomban , istenem hol volt még az internet, de találtam egy osztrák brossúrát az ottani folyókról. Azt hamar megtanultam, hogy a vadvizet nehézségük alapján osztályozzák I-től VI-ig, amiből a hatos gyakorlatilag járhatatlan , de már volt aki túlélte, az I-es meg nagyjából az áradó Rábának felel meg. Gondoltam olyan II-III közötti nekünk biztosan jó lenne. Láttam, hogy Magyarországhoz közel három ilyen található úgymint: Laming, Mürz, Schwarza. Március 15-én elmentem  megfelelő folyót találni. A Lamingot kicsinek láttam, nagyjából három héttel később szilárd hajókkal végigeveztük a kis folyót, úgyhogy  az első magyarországi szervezett vadvízi túra  (ami ugyan még nem rafting ) időpontja a történeti hűség kedvéért: 1992 április 5 . A Mürzben nem láttam vizet, mit tudtam én, hogy jóval magasabban van a vízgyűjtője és még ott nem  indult el igazán az olvadás a Schwarzát meg olyan helyes kis hegyi folyónak találtuk. Meghirdettük hát április 12-re az első Magyarországról szervezett rafting expedíciót ( az utókor számára a pontos dátum ezúton dokumentálva ), meghívtuk rá a paksi TV-t és a Zöld pont c. TV műsort és elkezdtük a szervezést.
No ekkor derült ki, hogy nemcsak  a pumpák beszerzése a plusz költség, hiszen az iskola kompresszorát már nem csórhattuk el minden alkalomra, no és a folyók mellett oly ritka a konnektor, hanem  a mi szappantartós kinézetű mellényeink és falapátjaink is tökéletesen alkalmatlanoknak bizonyultak, no és sisakok is kellenének, a neoprén ruhákról mint olyanokról nem is hallottunk. Az a hét a lázas készülődés jegyében telt el. Szereztünk a Malévtől a TU 154-es gépekről leselejtezett mellényeket és találtunk felfújható katonai desszantos mellényeket is. Maradtunk a falapátoknál, tudtuk, hogy nem ideális, de jobb híján megtette, no de a sisak?!  Az indulás napján a hat személyes hajónkra öt féle sisak állt rendelkezésre, úgymint: bányász-munkavédelmi sisak, jégkorong sisak, base-ball sisak, kerékpáros sisak, gördeszkás-bmx-es sisak.
-Gyerekek itt lesz a TV, nézzünk már valamennyire egységesen ki ! – mondtam ki a verdiktet. Döntöttünk: vásároltunk még három BMX  szettet- csak ennyi volt a boltban. Ma is megvan a film: hatan öt sisakkal, az első négy fején a piros BMX-es szörnyűség , hátul kettőnknek egy db base-ball sisak annak nincs csatja alapból szorul a fejre, úgy gondoltuk Imrével aki felől a sziklafal arra mindig áttesszük. Ma már persze pontosan tudjuk, hogy a fejnek és a parton levő szikláknak  találkozására szinte nulla az esély, ellentétben a vízen bekövetkezhető fejsérülések várható nagy valószínűségével.
Azt tudtuk, hogy a víz hőfoka a juj meg a hübazmeg között lesz. Nem túlzás feltaláltuk a neoprén ruha primitív változatát. Azt gondoltuk, hogy a gyapjúból súlyából kifolyólag lefelé elfolyik a víz és azt is tudtuk, hogy nylon alatt izzad az ember, mi tehát az Atomerőműből „kimentett”  vegyvédelmi ruhákban, alatta gyapjú pulóver, lábon gumicsizmával, fejen változatos sisakokkal vágtunk neki az első magyar rafting kalandnak 1992 április 12-én.
Igen ám de amikor odaértünk a folyóhoz és a vízállás egy méterrel volt  magasabb a március 15-én látottnál és opálos zöld fehéren habzó rohanó víz fogadott a korábban látott átlátszó kedélyes folyócska helyett. Elbizonytalanodtunk : talán mégsem kellene-  vetették fel páran.
Nem tehetünk mást, mindjárt itt a TV -feleltem és úgy éreztem egy életem egy halálom, amúgy is történelmi pillanatként értékeltem a szitut, az expedíciós lehetőséget,  amin nekem a hajótulajdonos-ötletgazdának alapból ott volt a helyem.
Szóval a Tv felvétel és  a túra is megvolt, a Colorádók jelentősen feljavították mai szemmel nézve a nehézséget. A Schwarza nem nehéz folyó, néhány zúgósorán azonban hintázott rendesen a vékony anyagból készült csehszlovák csoda. Nagyokat üvöltöttünk-sikítottunk a gyönyörtől. Egy veszélyes pont van a folyón ahol a későbbi statisztika jelentős borulási arányt mutatott, de ott is gond nélkül átjöttünk. Vigyorgó arccal elégedetten szálltunk ki a ragyogó napsütésben.
A TV-sek elbúcsúztak, elmentek. Még egy kört !! -adtam ki az ukázt és mindenki lelkesen hajlott is rá. A második körben hatalmasat pereceltünk. A jéghideg víz satuként szorította a mellkasomat, a gyapjú húzott lefelé, komolyan bepánikoltam, és éreztem: ez nagyon nem játék. Kavarogtak bennem a gondolatok ennek az új dolognak a biztonsági kockázatáról, a szervezés mikéntjéről, különös tekintettel, hogy nem akartam lelketlen vállalkozóként a Blikk címlapján szerepelni mellettem a tragédiát szenvedett utas fotójával. Kedden lement az adás , a végére kiírták a telefonszámunkat. Mit mondjak, egy hétig füstölt a telefonunk, hívott boldog-boldogtalan, három hétre előre komplett buszok teltek meg, a szellem kiszabadult a palackból. Ma is áldom az eszem, hogy a túrák hasznát azonnal védőfelszerelésekbe kezdtem forgatni, és a magam módján igyekeztem megtenni mindent a biztonság fokozásáért.  Egy csapásra ismert lettem a túrázó berkekben. Már úgy emlegettek: - „ Hallottad, Pakson van egy vállalkozó aki raftingtúrákat szervez?! „ Volt, hogy más túrán éppen nekem mesélték…Nem volt többé megállás…
Szóval üzlet és biztonság. Ma már látom, mennyire hályogkovács módon kezdtük ezeket a túrákat szervezni.  Mostani tudásunkkal elképedünk akkori merészségünkön. No és az elindított lavina… Boldog-boldogtalan jött a túráinkra. Volt aki azonnal az üzleti lehetőséget látta benne. Nagykőrösi testnevelő tanár Attila könyörgött hol vehetne egy hajót mert  hobbyból akar jönni néhányszor. Majd vett vagy ötöt és sportturizmus feliratú kisbusszal elkezdte hordani az ottani diákokat beállítva magát szakembernek, miközben azt sem tudta, hogy pl. a Salzán milyen vízállásnál hol nem szabad vízre szállni. A sors megbüntette, egyik túráján ami amúgy az illegális utazásszerezés iskolapéldája volt  közlekedési balesete lett és kényszerből felhagyott  vadvizezéssel. Vagy ott volt K. Gábor a legviccesebb példa. Eljött velünk ősszel a Belára, személyesen húztam ki egy rőzsegát alól kis híján megfulladt. Azt mondta van egy klubja és következő május közepét egy az egyben kibérelte. Majd a kettőnk közötti baráti viszonyra hivatkozva folyamatosan előlegfizetési halasztást kért. És  két héttel a túrák előtt közölte, hogy vett hajókat , most már maga fogja a túrákat csinálni. Akkori árakon nagyjából fél millióval fürdetett meg, hiszen elhajtottam mindenkit arról az időpontról, két hét alatt meg már nem lehetett arra az időpontra  szervezni. Majd hanyatt estem amikor megtudtam, hogy az egyetlen sikeres, utasként túlélt túra alapján Magyarország legtapasztaltabb vadvizes túravezetőjeként hirdeti magát. Hát még amikor ártatlan arccal kérdezte:
-Most haragszol?
Csak a jólneveltségem okán nem vertem szét a képét.
Arra azért  éppen ezeken a példákon keresztül rájöttem, hogy  a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb baleset is lesz, meg kel tehát tennünk mindent a biztonság fokozására. Neoprén ruhákba, korszerűbb mellényekbe , hajókba  fektettük a pénzünket, kiküldtünk túravezetőket az osztrák licensz megszerzésére és másik két céggel megalapítottuk a Vadvízi Túráztatók Magyarországi Egyesületét. Nem titkolt célunk volt, hogy kiszűrjük a kalóz túráztatókat. Azután amúgy jó magyarosan éppen a kalózok menedékévé vált a VTMSZ tagság, és néhány egyéb apró inkorrektség okán később kiléptem ebből a szervezetből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése