Az őrület hetei I.

El fogsz borzadni kedves olvasó, és annak nem lesz más oka, mint leírom egyszeri néhány napom,- napunk történetét. Biztosíthatlak: hosszú lesz, még most a kezdésnél nem látom át mennyire, azt hiszem több részletben tudom csak feltenni. Ugyanakkor sietek leszögezni,: minden úgy történt ahogy írtam, semmi túlzás, semmi kiszínezés, hiszen elég színes a történet így is.

1996-ban már a csúcson voltunk. Több  busznyi kenus ember Epernaytől Párizsig a Marne-on, egy nagyobb társaság a Loire-on kenuzva , egy másik nagyobb pedig ugyanott kerékpározva hódolt a  turizmus iránti szenvedélyének, de mindez többször több váltással, én közben hétvégeken a Salzán rongáltam a demokráciát, és az egyik hétre még egy svájci vadvízi túrát is szerveztem ugyancsak busznyi emberrel.

Az alaphelyzet a következő volt: A Marne-on a kisebbik kenuszállító utánfutómon szállítva a csomagokat egy túravezető és egy sofőr dolgozott. A Loire-on kétfelé szakadt a csapat ugyanis a kerékpáros turisták más ütemet választottak. A nagyobbik kenus trailert az egyik mikrobuszunkkal a vízi csapatot kísérte, a túrát Popeye-beli társam Gyulai Gábor vezette, a kerékpáros trailer a csoportot szállító busszal a feleségem fennhatósága alatt állt mintegy huszonöt lelkes túrázóval. Én meg itthon a vadvizezés mellett kezeltem az irodát, tartottam a kapcsolatot és vártam a túrázókról érkező híreket, remélve, hogy nem lesz semmi bonyodalom.

De lett !!

A történethez tartozik még, hogy 13 éves Eszterkénk is Franciaországba utazott ( hova máshova ? )kosárlabda csapatával, mégpedig a riviérára, ez a nyári szezon  indulása pillanatában nem tűnt kezelhetetlen problémának, de az őrület heteibe - mint láthatják majd később- komolyan belezavart.

Közeledett a váltás napja, és gyűltek a problémák. A Marne-on levő kis 1200 köbcentis Opel Kadett egyre nehezebben bírta húzni a csomagokkal megpakolt kenuszállító trailert, ennek különösen az emelkedőkön hangot is adott, no és az utasok csomagjai is igen nehezen fértek el rajta. Képzeljék el, hogy a kimaradt lapátokkal körberakták az utánfutót a túravezetők, kötelekkel korlátot csináltak neki és ezek közé tették a csomagokat ( plusz esőben mindezt bevonták nylonnal, de ilyen hál istennek csak egyszer volt. ) Akik előtt haladt a furcsa vontatmány ebből csak azt érzékelték, hogy megy előttük egy nagy - táskákból, szatyrokból, bőröndökből és hátizsákokból álló -boglya , furcsa módon ennek kereke, stoplámpái és indexei vannak. Jelzést kaptam, hogy az autó egyrészt teljesítő képessége határán van, másrészt a következő csoportban 8-10 emberrel többen is lesznek, autót kell tehát váltanunk.

Majd jött a hívás a Loire-ról, hogy a csónakszállítónak tönkrement a tengelye.

-Hát szerezzetek egyet valami bontóban ! - biztattam Gábort de ő hajthatatlan maradt.

- Már megnéztük. Ez egy Wartburg tengely egy régebbi típusból. Nem hiszem, hogy egész Franciaországban összesen lehet 5 Wartburg, pláne a régebbi típusból. Nincs más hátra szerezz Magyarországon, mi Bloisban hagyjuk a trailert, a csomagszállítást egy önkormányzattól bérelt furgonnal megoldjuk, bár húzós az ára, szerelő van ha hozod egy óra alatt kicseréli, de ez innen a te dolgod.

Eszter lányom edzőnőjével már korábban megbeszéltem, hogy ők a váltás napján délután jönnek fel Párizsba, várost néznek, éjfél után indulnak haza, én a kislányt átveszem éjfél és hajnali kettő óra között az Eiffel torony lábánál annál a pillérnél ahol Eiffel szobra van. ( A popeyelesko.hu  oldalakon láthatják, hogy az idén Párizst egyetlen túránk érinti mégpedig a Londontól Párizsig tartó. Fix pont lehet utasainknak az Eiffel szobor. )

No akkor szerezzünk autót. Elsőre fogalmam sem volt hogyan oldom meg. Azután eszembe jutott, hogy a paksi főutcán hónapok óta láttam  árulni 800.000 Ft-ért egy Transzportert. Hátha még nem adták el. Nem, nem megvenni akartam, és mivel még tényleg nem adták el felkerestem az eladót.

- Nézze uram, látom, hogy régóta nem tudja eladni a verdáját, nekem lenne egy ajánlatom

-Hallgatom

- Ön 8 kilóra trartja , szerintem már odaadná olcsóbban is. Én egy hónapra bérbe venném 80 ezerért, Ön meg ha 720-ért kínálja majd hamarabb talál vevőt.

-Hosszas győzködés után az üzlet megköttetett, leperkáltam a bérleti díj felét, elvittem a mikrobuszt, és az indulás napjának reggelén, a raktérben már ott lapult a bontóból szerzett Wartburg tengely is, már csak csomagolni kellett.

Másnap reggel csöngettek. Joó Tibi nevű figura, vadvizes társam állt az ajtóban.

-Szia Laci, Pécsett volt munkám, tartok hazafelé, de gondoltam bejövök. A multkor beszéltük, hogy megragasztgatnám a hibás hajókat, meg a kötélzeteket rendbe hoznám

-Tibi én délután indulok Franciaországba . De tudod mit ! Hagyok neked lakáskulcsot, kaja van a hűtőben. Leviszlek, megmutatom a raktárt, ott dolgozhatsz is.

Elmentünk a raktárba, majd indultunk vissza. Az autónál se kép se hang. Majd betoltuk. Járt a motor de hol a világítás akadozott, hol az index nem működött. Hívtunk egy szerelőt, az megjavította, de mondta, hogy valami elosztó a kábeleknél szét van rohadva, reméli azért egy hónapig nem lesz gond vele.

A busz este 5-kor indult Paksról, Pesten még vett fel utasokat. Hajnika- egykori tanítványom a túravezető- átjött Szekszárdról. Tudtuk, hogy a busz másnap délután ér Epernaybe, ahol én is ott leszek,  a csomagjait, sátrát, hálózsákját az én kocsimba tette. Hiba volt ! Elindítottuk a buszt. A velem tartó tolmács kollegámmal úgy döntöttünk, hogy szép lassan elgurulunk Sopronig, ott a Lila Tehénben benyomunk egy Jókai bablevest, Salzburg után pár órát alszunk, délután Epernay- kocsicsere, éjjel találkozás Eszterkémmel, aki velünk jön tovább, Bloiban leadjuk a tengelyt, lemegyünk Langeaisba, ahol átmenetileg találkozom a házastársammal és oda adom neki egyszem leánygyermekemet, majd másnap hajnalban irány Magyarország hiszen három nap múlva viszem a csoportot Svájba egy igen komoly, de addig általunk sosem járt vadvízre.

Hajnalban Salzburgban azt vettük észre, hogy az osztrák és német vámosok pukkadozva a röhögéstől mutogatnak a kocsink hátulja felé. Kiszálltam, megnéztem mi az a vicces.

Hátul  gőzfelhőben a hűtővíz ezerrel ömlött kifelé.  Heves gondolkodásba kezdtem. A kocsi alapjában léghűtéses, csak ha megáll vagy nem kap elég levegőt akkor indul a keringető rendszer. Nagy hiba tehát nincs, és lám ahol folyik ott van szétcsúszva a cső, ezt viszont ha kihűl össze tudjuk fogatni, szerencsére a bringás szerszámos ládában erre használható eszközöket találtunk, kihűlt, összefogtuk, megszorítottuk, feltöltöttük, mentünk tovább.

A hajnal München körgyűrűjén köszöntött ránk. Illetve háromnegyed körgyűrűjén, mert akkor még teljesen nem volt kész. Azóta nemcsak elkészült de plusz szakaszokat is építettek hozzá, de tudom: más kávéház...

De akkor ott még gigadugó a stuttgarti autópálya kijáró előtt. Igen, kitalálják: felforrt. Leálló sávba ki,  várjuk meg amíg hűl. Bent a tartályban zubogott a forró víz, gondoltuk ha kinyitjuk a csapot és kieresztjük a gőzt gyorsabban fog hűlni. Persze tudtuk, hogy ezt csak óvatosan. Két faág-egy csőkulcs kombinációval megtekertük, és süvített kifelé a forró gőz.. Sípolt vagy fél percig mint a kuktafazék. Már éppen abbahagyta a sípolást amikor át akartam menni a kocsi másik felére. Épp a nyílás előtt voltam amikor levágta a dugót, nem is értem ez hogyan lehetett kis nyomásnál, amikor nagynál alig mozdult és egy jó adag száz fokos forróvizet kiköpött a műszálas melegítő alatt takart combomra, szinte a bőrömbe égetve a textilt. Fetrengtem az árokparton a fájdalomtól. Téptem le magamról a melegítőt, Győző az összes kannában levő hideg vizet rám locsolta. Pár perc elteltével újabb gond ! Szirénázó mentőautó közeledett. Mi pedig pont elálltuk a leállósávot. A mentőszemélyzet kiugrott a kocsiból, engem megragadtak és azonnal a hordágyra tettek. Az történt ugyanis, hogy a forrázáskor egy jobb érzésű német mobilon felhívta a mentőket,és azok jöttek. Fel sem ocsúdtam, el sem tudtam mondani, hogy nem köszönöm már indultunk is szirénázva, a dugó szétnyílt előttünk, Győző teljesen tanácstalanul tátott szájjal meredt a vöröskeresztes kocsira amiből én kétségbeesetten kiabáltam, hogy : várj meg itt ! Ugyan hova a francba mehetett volna ?! Pár perc után a mentő megállt egy kórház félénél ( Lehet, hogy csak központi rendelőintézet vagy egyéb ambulancia volt- ez számomra sosem derült ki ), bevittek a rendelőbe és mindenféle folyadékos vattákkal elkezdték tisztítani az egyre inkább hólyagosodó bőrt.  Majd közölték, hogy 2 napra benn kell maradnom. Fogalmam nem volt mit tegyek, Kínomban elfordultam és kinéztem az ablakon. És mit láttam? A mezőkön túl, valahol nagyon messze a még mindig reggeli csúcsban levő körgyűrűt és még a mi lerobbant transzporterünket is ki lehetett venni a távolban. Kitoltak a folyosóra, mondták, hogy itt várakozzak. Rab még olyan gyorsan nem szökött meg börtönből ahogyan én lepattantam a beteghordó kocsiról, futva megkerültem az épületet és átvágtam a réteken. Ekkor értettem meg mit is jelent a mondás: árkon- bokron át ! Azért egyszer elnéznék ebbe a Dachau környéki intézménybe bepillantanék a kartonozóba, ahol német precizitással bizonyára megvan még a kartonom. Vajon mi szerepel rajta a terápia félbe szakadásának okán ?

- Pucoljunk ! -kiáltottam Győzőre. Szerencsére már oszlott a forgalom és pár perccel később ráfordultunk a München -Stuttgart autópályára. Rövidesen megírom a történet folytatását, addig is maradok tisztelettel: Leskó László